Mihály Evódia

„ …AZ ÉN BÉKESSÉGEMET ADOM NÉKTEK”

Isten kegyelméből hívő családba születtem, és így láthattam, hogy milyen Nélküle, és milyen Ővele élni. Mindig vágytam egy belső, lelki békére. Az Úr már gyermekkoromban szólongatott Szentlelke által. 8 éves voltam, amikor először hallottam az Ő hangját,és már akkor megszületett bennem a vágy: hívő életet szeretnék élni. De akkor még mindez csak vágy maradt. Ahogy növekedtem, egyre inkább távolodni kezdtem az Úrtól, s először gondolatban, később tettekben is egyre többet vétkeztem. Az emberekben és a magamban való csalódások sorozata odavezetett, hogy teljesen magamba zárkóztam, mert féltem, hogy felszínre jönnek titkos dolgaim. Ennek érdekében – ha kellett- hazudni is képes voltam, nehogy újból csalódnom kelljen. Amikor már elkezdett nyomasztani ez a teher, imádkoztam, hogy az Úr adjon új életet, szabadítson meg, de ezek az imák inkább felszínesek voltak, mintsem őszinték.
2002.nov. 12-én egy újabb hazugságba keveredtem amin rajtakaptak, és ez volt az a pont, ahol már nem bírtam tovább. Őszintén bevallottam az Úrnak bűneimet, mindent az Ő kezébe tettem le, és Rábíztam az egész életemet. Üdvbizonyosságot nyertem. Bizonyosságomat a Tőle kapott Ige erősítette meg: “És én örök életet adok nékik, és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (Ján. 10:28).
Boldog vagyok, mert enyém lett az a békesség az Úr Jézusban, amire mindig is vágytam. Igyekszem helytállni őrhelyemen a hétköznapokban, hogy békessége megmaradjon bennem.
Nemrégiben erre kellett tudatosan is törekednem az iskolában. Régi életemben nagyon gyakori volt a csalás annak érdekében, hogy jobb jegyet kapjak. Ahogy átformált az Úr, utálatossá vált előttem mindenféle csalás. Az Úr mégis megpróbált, hogyan állok helyt egy olyan helyzetben, amikor nekem kell felvállalni és megmondani az igazságot.
Földrajzból dolgozatot írtam, és a dolgozat kiosztásánál észrevettem, hogy a tanár több pontot számolt nekem a megérdemeltnél. Egész órán dúlt a harc bennem, hogy felhívjam-e a tanár figyelmét a tévedésére. Amikor az Úr elkészített arra, hogy lemondjak az ötösömről az Ő dicsőségére, adott erőt és bátorságot, hogy megtegyem. Persze a tanár elfogadta a helyesbítést, és átjavította a jegyet négyesre azzal a megjegyzéssel, hogy „Nagyon becsületes vagy!” Hálát adtam az Úrnak, hogy így adott jó lelkiismeretet és békességet. Szeretnék Uram kezében hasznos eszköz lenni, hogy az Ő élete nyilvánvaló legyen bennem.
Mihály Evódia Berettyóújfalu